Helyzetkép
Szemben a csehországi intézményesült szélsőjobbal, a svédországi társaik 1995 és 2010 között sikeresen hajtottak végre egy mérsékelt fordulatot, amelynek eredményeképpen a Svéd Demokraták (svédül: Sverigedemokraterna, röviden: SD) 2010-ben 339 ezer szavazattal (ez az összes voks 5,7 százaléka) bekerültek a parlamentbe11. Mindez azt jelenti, hogy a neonáci gyökerű párt 2010-re sokkal inkább a nyugat-európai példák – így az osztrák Szabadságpárt vagy a francia Front National – programját és politikáját vette mintául, lassan elhagyva programjából és üzeneteiből a faji alapú rasszizmust és a neonácikra jellemző beszédmódot, illetve megjelenést. Ennek köszönhetően klasszikus nyugat-európai, a magyarországi vagy a csehországi szélsőjobbnál lényegesen mérsékeltebb párt jött létre, amely 2010-ben 20 képviselővel jutott a törvényhozásba. Mindez azonban nem jelenti, hogy a Svéd Demokratákat ne kellene szélsőséges pártként kezelni, politikájuk alapköve ugyanis ugyanaz az idegengyűlölet és jobboldali populizmus, amely a többi, az elmúlt években sikereket elért politikai szervezeté is.
A svéd demokraták is elsősorban a fiatal és kiábrándult szavazók körében népszerűek, főként azok között, akiknek elegük van a mainstream pártokból12. Szintén fontos megjegyezni, hogy az SD alternatív médiát épített ki az interneten és a közösségi médiában, ez az üzeneteik terjedésének elsődleges felülete. A Svéd Demokraták elsődleges szavazatszerző ereje a bevándorlás elutasításában rejlik. Az SD az egyetlen olyan svéd párt, amely nem rendelkezik integrációs programmal, mélyen elutasítják a korábbi, általuk bukásnak és „vakmerőnek” ítélt svéd bevándorlás-politikát. A párt elutasítja a multikulturalizmust, de elfogadja – és ez határa is a szélsőségeknek – a többetnikumú, de kulturálisan asszimilálódott társadalom képét. A bevándorlás-ellenességnek komoly határt szabhat az is, hogy a párt tagjainak 14 százaléka külföldön született, és a jelöltjeik egy jelentős része is bevándorló háttérrel vágott neki a 2010- es választási küzdelemnek.
Annak ellenére, hogy szavazói elsősorban a fiatalok közül kerülnek ki, az SD – hasonlóan a cseh szélsőjobbhoz – kiemelt figyelmet fordít az idősekre, akik számára adócsökkentést, az életszínvonal növelését és a kárukra elkövetett bűncselekmények szigorúbb büntetését ígéri. Családképük konzervatív, elutasítják az egynemű párok örökbefogadását, kulturálisan pedig a hagyománytisztelet és a hagyományt őrző események, intézmények támogatása jellemzi a pártot, szembeállítva a multikulturális értékekkel.
Ahhoz, hogy megértsük a média reakcióját az SD közéleti jelenlétére, elsősorban a svéd társadalom sajátos attitűdjeit kell átlátnunk. Annak ellenére, hogy a multikulturalizmusról szóló vita az elmúlt években Európában holtpontra jutott, illetve a skandináv országok elkötelezettsége is átalakult a tolerancia iránt, még mindig elmondható, hogy Svédországban erős maradt a szélsőjobboldali radikalizmus elutasítottsága. Mindez azért fontos, mert egy ilyen társadalmi közegben a szélsőségesekkel szemben folytatott minden stratégiára fogékonyabbak az emberek, legyen szó akár a radikálisok kizárásáról a közéletből vagy éppen egy általános média-bojkottról a választási kampányban. A problémát érintő vizsgálatok a radikálisok legfontosabb témájának a bevándorlók integrációs, beilleszkedési ügyeit tartják. Az értékelések egy része arra hívja fel a figyelmet, hogy az együttélés és az integráció kérdésével a nyilvánosság rendszeresen és kellő mélységben foglalkozott, amivel jelentősen csökkentették az előítéletek megerősödésének lehetőségét. A másik, ennél kritikusabb álláspont szerint a bevándorlókkal kapcsolatos beszámolók és riportok pont az érintett bevándorlókat nem szólaltatták meg, csak az általuk generált feszültségeket nagyították fel, amivel, ha áttételesen is, az SD érdekeit szolgálták.
Összességében azonban elmondható, hogy egy jól strukturált nyilvánosságban, ahol alapvetően magas a politikai hírek fogyasztóinak aránya és magas a társadalmi problémák iránti érdeklődés, egy kirekesztéssel kampányoló párt lehetőségei jelentősen kisebbek, mint más körülmények között. A 2010-es kampányban és az azóta eltelt években is a nyilvánosságban különösen nagy súllyal szerepelnek a más országokban sokszor csak a szélsőségesek által tálalt problémák. Így a közszolgálati csatornáktól a kereskedelmi adókon át a nagy olvasottsággal rendelkező helyi lapokig olyan tényfeltáró riportok jelentek meg, amelyben alapvetően sikerrel mutatták be ennek a jelentős számú közösségnek a hétköznapjait és problémáit.
A svéd gyakorlat
A szélsőséges politikusokat ignorálhatjuk, a szavazóikat nem!
Sokan arra számítottak, hogy a szélsőségesek által képviselt médianapirend és tematika meghatározza majd a svéd választási kampányokat és a pártközi együttműködések lehetőségeit. A meghatározó agytrösztök elemzése szerint az SD a nyilvánosságban elsősorban azzal próbálta meg sarokba szorítani a parlamenti pártok többségét, hogy jelentősen csökkentsék a bevándorlók szociális támogatását. Az alapvetően költségvetési kérdésben azonban a konzervatív, liberális és szociáldemokrata pártok sikerrel szorították karanténba az SD-t, amely a nyilvánosságban is egyértelműen érzékelhető volt. 2011 után a szélsőségesek hiába számítottak arra, hogy meghatározó szereplőkké válhatnak a legfontosabb szakpolitikai kérdések eldöntésében. A parlamenti pártok és az egyértelmű társadalmi tiltakozáshullám ellehetetlenítette ezt a próbálkozásukat. A svéd pártok stratégiája tehát az, hogy a szélsőségesek véleményét és szakpolitikai javaslatait figyelmen kívül hagyják, a szavazóikat azonban nem: számukra megpróbálnak alternatív programokat készíteni.
Korlátozott karantén alkalmazása sikeres lehet!
A sajtóorgánumok csak nehézkesen tudtak alkalmazkodni a Svéd Demokraták egyéb pártok által kezdeményezett kirekesztéséhez. Egyrészt kénytelenek voltak tudósítani az olyan botrányokról, amelyek méltán tartottak igényt országos, sőt, sokszor európai szintű érdeklődésre. Az utóbbi időszakban ilyen volt például a svéd–izraeli Davis-kupa találkozó, ahol a találkozó ideje alatt Malmö utcáit svéd szélsőségesek lepték el. A fiatalokból álló csoportok antiszemita jelszavakkal zavarták meg a sporteseményt egy olyan városban, ahol a bevándorlók száma hagyományosan az egyik legmagasabb14.
A parlamenti pártok SD-t kirekesztő akciójának későbbi sikeréhez azonban hozzájárulhatott a média is, főként, mikor az egyébként ellentétes politikai oldalon álló pártok erők egy liberálisnak mondható bevándorlási reformot fogadtak el. Az új törvény lehetővé tette például a hivatalos papírokkal nem rendelkező menekültek számára, hogy sürgős esetekben hozzáférjenek az ingyenes egészségügyi ellátáshoz vagy gyermekeiket állami oktatási intézményekbe írassák. A pártok közös akciója tehát megakadályozta, hogy az SD legfontosabb témájában minimális sikert tudjon elérni a nyilvánosságban.
A média az SD tevékenységéből elsősorban a rasszista attitűdöt emelte ki. 2010 után ez a stigmatizáció hozzájárult ahhoz, hogy a jelenséget a svédek többsége ne egy „nemzetféltő” vagy éppen „hagyományőrző” politikai pózként ismerje meg. A kampány idején például a posta megtagadta a választási szórólapok kézbesítését, illetve az országos média nem közölte a párt hirdetéseit. Ilyen akciókkal az SD-t védekezésre kényszerítették, igaz, a karantén megnövelte a párt tevékenysége iránti érdeklődést is.
Dolgozzunk ki etikai kódexet!
A skandináv ország sajtótanácsa az ezredforduló után megalkotta etikai kódexét, amelyet az ahhoz önkéntesen csatlakozott tagok kötelesek tiszteletben tartani. Amennyiben a Svéd Médiatanács megállapítja, hogy egy újság megsértette az etikai kódex előírásait, írásbeli határozatának közzétételére és közigazgatási bírság megfizetésére kötelezi annak kiadóját. A rendszeren belül fontos önszabályozási fórum tehát a Svéd Médiatanács, amely „a tartalom- előállítás – ideértve a hagyományos és internetes újságírást, valamint a rádió- és televízió- műsor előállítását is – területén kap szerepet. A Médiatanács a legjobb gyakorlatok gyűjtésével és irányelvek kialakítása segítségével etikai kódexet készít és tartat be.”15 A radikális pártok által hangoztatott szélsőséges eszmék térnyerése szempontjából fontos, hogy a Sajtóetikai Kódex tartalmaz személyiségvédelemre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek azonban meglehetősen általános megfogalmazásúak, és a szóhasználata alapján inkább csak ajánlás jellegű szabályok16. Ezen kívül a sajtószabadságról szóló törvény 7. fejezetének 4. és 5. szakasza sorolja fel azokat a bűncselekményeket, amelyek a törvénybe ütköznek. Ilyen például a népesség egy csoportja elleni uszítás, vagy más csoportok elleni uszítás a fajra, színre, nemzetiségre, etnikai származásra, vallásra vagy nemi orientációra hivatkozva17. A svéd újságíróknak tehát tartaniuk kell magukat a kódex előírásaihoz, ami hatékony eszköz lehet a szélsőségek megfékezésére.
Összefoglalás
A svéd újságírók a „mérsékelt szélsőjobb” ellen korlátozott karantént alkalmaznak, amely sikerét annak köszönheti, hogy az országban nem következett be – és ennek köszönhetően valószínűleg késleltetve is fog bekövetkezni – a szélsőségesek áttörése. A svéd mainstream pártok stratégiája ugyanakkor az, hogy bár a szélsőségesek véleményét és szakpolitikai javaslatait figyelmen kívül hagyják, a szavazóikat azonban nem: számukra megpróbálnak alternatív programokat készíteni. Emellett a média munkatársai komolyan veszik és tartják magukat a nagy gonddal megalkotott etikai kódexhez is.